(1. Fejezet) 5.Rész ~Temetés és Ismerkedés~

Sziasztok! Itt a kövi rész! Jó olvasást! #Niky

Reggel arra ébredtem, hogy valaki ott szuszog még mindig mellettem. Átnéztem a vállam felett, és nagy meglepetésemre Niall feküdt ott. 

-Niall! Te mit keresel itt?-ugrottam fel hírtelen, de a lábam miatt nem tudtam megállni, ezért lehuppantam mellé. Ő kómás fejjel bámult rám.

-Ja. Csak az éjjel nagy vihar volt és félek a villámoktól. Na meg az is közbeszólt, hogy a kanapén aludtam. Mindig nekem jutnak a rossz helyek.-szomorodott el.-Remélem nem baj.

-Jaj! Dehogy baj! Csak ideje lenne felkelni, mert már mindjárt kezdődik a... a...-már fejeztem volna be, de kimondta.

-A temetés.-erre elszomorodtam, és a nyakába borultam. Éreztem ahogy a könnyeim legördülnek az arcomon.

-Shh... Ne sírj kérlek.-nyugtatott kevés sikerrel. A többieknek is pont ilyenkor kell benyitniuk.

-Melani! Mi a baj?-ugrott oda hozzám Lizzie, és Suzie pedig felugrott az ágyra Niall mellé. 

-A tudjátok mi.-mondta Niall.

-Oh! Melani! Elvigyünk?-kérdezte Louis. Mire csak bólintottam egyet.

-De előbb hagyjatok átöltözni. Sicc.-tessékeltem ki őket. Hosszas gondolkodás után, mankóval a kezemben odaballagtam a szekrényhez, és felvettem a fekete ruhámat. Fekete rövidujjú póló, fekete szoknya., és egy fekete táska, na meg a hajamból sem hiányozhat a fekete hajgumi. Miután készen lettem levonultam mankóm segítségével a konyhába egy pohár vízért.

-Melanie!-szólt utánam Niall, már Ő is feketébe öltözve.
-Tessék! Hát te miért vagy feketében? Tudtommal nem jössz a temetésre.
-De megyünk mi is.-mondta szomorúan. Erre a kijelentésére megpusziltam, Ő pedig átölelt. 
-Köszönöm.-mondtam melkasába.
-Mit?
-Azt, hogy itt vagy velem, és Ők is itt vannak velem.
-Tudod, Zayn-nek nem volt bátorsága elmondani neked, mert látta hogy milyen állapotban vagy... Szóval azt akarta csak mondani, hogy köszöni hogy összehoztad őt Lizzie-vel újra.-nyögte ki. Odanéztem Zayn felé, aki beszélgetett Lizzie-val. Gondolom észrevette, hogy bámulom, mert felém fordult. Én egy mosolyt küldtem felé majd Niall-hoz fordultam. 
-Nos? Indulhatunk? Vagy még eszel valamit?-kérdezte.
-Öhm...Persze.
-Srácok! Indulás!-szólt Niall a többieknek is. 
-Oké!-pattantak fel. Ugye én nem tudok olyan gyorsan menni, ezért Niall segített. Mikor kiértünk a kocsi elé még be is emelt.
-Köszönöm.-köszöntem meg.
-Áh! Ne köszönd! Ez természetes.-mondta kicsit elpirulva. 
-Akkor is köszönöm!
-Okés, te tudod.-mondta, majd beült. Hát temetésre sem megyek minden nap. Erre gondolva megint elfogott a sítógörcs, de nem engedtem, hogy kitörjön. Erősen megszorítottam Niall kezét mire felszisszent.
-Bocsi, nem gondoltam volna, hogy ilyen erős vagyok.-mosolyodtunk el mind a ketten.
-Mi a téma tárgya fiatalok?-jött hátra Harry.
-Semmi! Most ne Harry légyszi!-borultam rá a térdemre, mire felszisszentem, hiszen ott volt a sebem. 
-Gyere ide!-mondta Liam. Odabújtam hozzá, mire megpuszilta a fejem tetejét. 
-Köszönöm.
-Mit?-néztek rám mind a hatan, vagy is csak öten, mert Niall-nak már mondtam.
-Hogy vagytok nekem, és mindig itt vagytok mellettem.-most Louis-hoz bújtam, mivel ott volt Niall mellett, és könnyen átmásztam.
-Mi is köszönjük azt, hogy vagytok nekünk.-mondta Zayn, majd odahajolt Lizzie-hoz, és megpuszilta a fejét. Az út további részén nem szólalt meg senki sem. 
-Sofőr! Álljon meg kérem.-mondtam a sofőrnek.-Hát itt lennénk. 
-Jó nagy ház.-mondta Louis.
-Igen. Az. Nagyon szerettem itt lakni.-mondtam, majd bementünk lassan, mivel a lábam nagyon fájt.
-Anyu!!-ordítottam el magam, mikor beértünk a házba.
-Melanie! Hát veled meg mi történt?-kérdezte ilyendten.-És Ők kik?
-A lábamat majd később elmesélem, és Ők a volt Főnökeim. Lizzie-t meg már ismered. srácok, Ő az anyukám, Anne. Anya, Ők itt a híres One Direction.-mutattam be őket egymásnak. 
-Csak nem?-kérdezte furán.
-De. Mi vagyunk azok.-mondta Niall.
-Oh! Szegény Melissa! Hogy nem láthatott titeket.-mondta Anyu. A srácok furán néztek rám.
-Melissa, a húgom. Meghalt.-mondtam szomorúan.-Az én hibámból!
-Hé! Melanie! Nyugi van!-nyugtatott anya.
-Oké. Inkább menjünk a temetőbe.-mondtam, majd Niall segített kimenni. Majd beültetett a kocsiba. Anyu is jött velünk, ugyhogy nekem valaki ölében kellett ülnöm. Liam-ét választottam.
Hamar odaértünk. A ceremónia is hamar lement, majd eltemették. Nem rendeztünk túl nagy összejövetelt. Csak a barátok, szomszédok, rokonok voltak ott. Mi fent voltunk a régi szobámban.
-Takaros.-mondta Niall, miközben végigsimított a takarón. Én nagy nehezen leültem az ágyra. 
-Na? Mit csináljunk?-kérdezte Liam.
-Beszélgessünk, ismerkedjünk.-adta az ötletet Louis.
-Oké.-mentünk bele.
-Akkor Louis kezd te, mivel te találtad ki.-mondta Zayn, miközben körbejárta a szobát.
-Hát... Ez csak a csajoknak szól. 22 éves vagyok, beceneveim: BooBear, Superman. Imádom a répát, van hat tesóm.Szeretek focizni, énekelni. Szerelmem Eleanor Calder. Ennyit magamról. Te jössz Lizzie!
-Oké... 21 éves vagyok. Szeretem az állatokat, van is két kutyám, Leah, és Lucie. Legjobb barátnőm Melanie. Beceneveim: Liz, Lizike. Szerelmem Zayn. Zayn! Te jössz!
-Oki-doki. 22 éves vagyok. Életem szerelme tudjátok ki. Félig Arab, félig Brit származású vagyok. Szeretek énekelni. Beceneveim: Zayn baba, Zaynie, Zayno. Van egy tesóm.
Így ment ez még pár órán keresztül. Niall-ról sok mindent megtudtam. Például, hogy mindig ezsik, Ír származású, elszakadt nemrég a térd szalagja, és még sorolhatnám. Szerintem azok alapján amiket mondtunk magunkról, azok alapján már mindenki megbízik egymásban. Nekem főleg Niall története tetszett a lejobban, mivel amikor kicsi volt, beleült a bátyja, Greg esküvői tortájába. Ezen mindenki röhögött. 
-Melanie! Juhu! Itt vagy?-lengette előtte Lizzie a kezét.
-Igen, persze... Miért?-makogtam össze vissza.
-Valaki szerelmes!-kezdett bele a hülyeségbe Harry.
-Harry! Ne ma!! Majd holnap! Okés?-kértem kutyus szemekkel.
-Oké...-szomorodott el.
-Anyám! Mennünk kéne, nem gondoljátok? Még Suzie-nak is kell ennit adni!-álltam fel az ágyról hírtelen de vissza estem, és szerintem eltörtem volna valamimet, ha Niall meg nem fog.
-Köszi!-mondtam neki.
-Nincs mit! De legközelebb ne ugorj fel ilyen hírtelen! Oké?
-Oké.-mondtam, majd óvatosan felálltam és megindultam az ajtó felé bicegve a mankókkal a kezemben, amin támaszkodtam.
-Óvatosan Melanie!-szólt anya. 
-Okés! Szia! Mi elmentünk!-öleltem átt, majd pusziltam meg az arcát. 
-Sziasztok!-mondta miután kiértünk az ajtón. 
-Visz lát!-mondták kórusban a srácok. Komolyan mondom, úgy nézhettem ki, mint aki most mászott ki egy gödörből törött lábbal. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Fél óra mulva ott álltunk a házunk előtt. 
-Hát akkor... Holnap? Találkozunk még?-kérdezték a srácok. 
-Öhm... Szerintem nem. Mivel ugye már nem dolgozok ott.-mondtam szomorúan.-De így úgy sem kellenék már munkásnak. Főleg ahogy beszéltem Mike-kal.
-De! Ne aggódj, maj mi beszélünk vele, és mondjuk neki, hogy tegyen olyan helyre, ahol ülni kell. Oké?-beszélt rá Liam.
-Hát... Legyen. Ha azt akarjátok, akkor legyen.
-Ez az!-ugrott egyet Niall.
-Mi van Niall. Talán megtetszett a csajszi?-kérdezte Louis kaján vigyorral az arcán.
-Mi?? Nem!-pirult el.-Hagyjuk.
-Oké. Akkor... Sziasztok!-köszöntem el tőlük.
-Sziasztok!-köszöntek vissza. Annyira jó, hogy holnaptól "lehet", hogy megint lesz munkám. Gyorsan bementünk a házba, már amennyire gyorsan tudtam menni. Felértem a szobámba olyan tíz perc alatt. Gyorsan bemásztam a zuhany alá. Miután lezuhanyoztam, felvettem a pizsimet, majd befeküdtem az ágyba. Nem volt egyszerű elaludnom, mert annyira izgultam, hogy milyen lesz holnap az "új" munkahelyemen. Vajon mit fog hozzá szólni Mike, hogy a srácok beállítanak velem? Na mind egy. Inkább alszok. Tíz óra lehetett, amikor elaludtam. 

(1. Fejezet) 4.Rész ~Felmondás és Szerelem~

Sziasztook! Bocsi, hogy ilyen későn hoztam a részt! De a kövi rész hamarabb kész lesz! Ígérem! Nos akkor jó olvasást!  #Niky


Korán reggel valaki ugrál az ágyamon. Vagy inkább valakik. 

-Jaj Lizzie, Suzie! Szálljatok le rólam! Kérlek!-könyörögtem nekik.

-Neem!-kiabálta el magát Liz.

-Na jó! Ha ti akarjátok!- urgrottam fel az ágyból és mindketten leestek az ágyról.Jót röhögtem rajtuk, majd kimásztam az ágyból. Lizzie már fel volt öltözve-ami azt jelenti, hogy indulásra készen állt. Mondhatom ő már fel van öltözve én meg még most kelek fel. 

-Szuper.-mondtam magamnak.

-Mi szuper?-kérdezte Liz.

-Az hogy te már fel vagy öltözve. És mégis mikor keltél fel?-kérdeztem kiváncsian.

-Olyan fél órája. Ja és adtam Suzie-nak enni is.

-Köszi!-mondtam majd átöleltem.Gyorsan befutottam a fürdőbe, megmostam az arcomat, majd kiálltam a szekrényem elé.

-Na, ma mit vegyek fel Suzie?-kérdeztem drága kutyusomat, majd megsimogattam a fejét. Hosszas válogatás után erre esett a választásom:

-Lizzie! Gyere! Indulunk!-kiabáltam barátnőmnek. Suzie is odajött hozzánk elbúcsúzni. Mind a kettem megsimogattuk, majd elindultunk, természetesen most már az új kocsimmal, amit még anyutól kaptam. 

-Wow! De jó kocsi!-ámuldozott barátnőm, hiszen a legujjabb kocsian a szeme előtt, ami nem más, mit egy Suzuki SX4.-Honnan van?

-Köszi! Anyumtól kaptam még apa halála előtt, csak eddig még nem használtam.

-Hát azt látom!-röhögte el magát.

-Na gyere! Szálljunk be!-mondtam, majd beszálltunk. Kocsival hamar oda lehet érni, úgy tizenöt perc, míg gyalog fél óra.

-Megjöttünk!-Lizzie, Ő 

-Huh. De izgulok.

-Nem kell izgulni! Nyugi. Ott leszek veled.-nyugtattam meg. Miután láttam rajta, hogy egy kicsit lenyugodott bementünk.

-Reggelt!!-ordítottam el magam.

-Szia Mel!-köszöntek szinte egyszerre.

-Hű-ha! Ennyien ismernek??-kiváncsiskodott barátnőm.

-Igen. Nézd! Ott van Olív! Olív!! Szia!!-köszöntem neki.

-Szia Mel!-köszönt vissza nagy mosollyal az arcán drága uncsitesóm.

-Lizzie, Ő itt Olív Stew, az unokahúgom. Olív, Ő itt Lizzie Smith, a legjobb barátnőm.

-Örvendek.-fogtak kezet.

-Szin úgy.-mosolyodott el Liz.-Úgy látom mi nagyon jó barátnők leszünk!

-Melanie! Kérlek gyere az irodámba!-szólt a hangosbemondón Mike.

-Bocsi csajok, hív a kötelesség! Addig biztosan jól el lesztek.-mondtam majd megindultam Mike ajtaja felé. Mikor odaértem bekopogtam.

-Igen!?-hangzott bentről a válasz.

-Hivattál Mike?

-Igen. Szeretném, ha megmondanád ki az a lány, aki veled jött.

-Ő?? Ő a legjobb barátnőm. Miért? Talán zavar?-kérdeztem meglepődve.

-Nem, csak...-itt hírtelen abbahagyta.-Nem szeretném, ha a Fő Főnökök meglátnák itt a barátnődet.

-Mi ez miatt??A volt barátja a főnököm Főnöke!! Joga van itt lennie amikor csak akar!-mérgedtem egy kicsit be.

-Óhh... Nem tudtam.

-Na jó! Csak ez miatt?? Hmm.-keltem ki magamból igazán. Az nem lehet igaz, hogy a saját barátnőmet kicsapja egy ilyen ki ügy miatt. Ráadásul még pofátlanul is visszamondja, hogy "Óhh... Nem tudtam." Jaj de tudom ilyenkor sajnálni a Főnökömet. Most gyorsan magamban eldöntöttem, hogy mától már az Igazi Főnökeim a fönökeim. 

-Igen! Csak ez miatt! Nem szeretném, ha mindenki előtt összejönne megint vele!-kiabált mostmár ő is.

-Jó, hát legyen! Szia! És a soha viszont nem látásra!-viharzottam ki az ajtón, majd jó hangosan bevágtam azt. 

-Melanie!-hallottam a kiáltást mögülem, de nem fordultam vissza, hanem mentem Lizzie-hoz és húztam magam után. Az ajtónál beleütköztünk a Fő Főnökökbe. 

--Áuh!...-kiáltott Lizzie, mert neki ment Zayn-nek.

-Bocsi Liz!-mondta megbánóan.

-Semmi.

-Áuuh!!-most én ütköztem neki egy erős, és izmos emberkének. Mindketten leestünk a földre.

-Bocsi!-segített fel a szőkeség. Azok a szép kék szemek. Elolvadok. Nem nem szabad! Ő a volt főnököm.

-Semmi gond.-mondtam kék szemét bámulva.

-Mi olyan érdekes?-kérdezte zavartan.

-Áh semmi, csak a szemed... Emlékeztet valakiére.

-Oh értem.-mosolyodott el.

-Hát akkor mi mennénk is.

-Ne! Maradjatok.-mondta Zayn.-Én szeretnék Lizzie-val beszélni.

-Én meg veled.-jelentette ki a mellettem álló Szőkeség.

-Akkor? Lizzie? Mi legyen? Maradjunk, vagy menjünk?-kérdeztem barátnőmet, aki Zayn karjai közt volt. "Áh! Ez az sikerült ismét összehoznom őket! Vagy is remélem." Gondoltam magamba.

-Rendben. Maradjunk.

-Akkor induláás! Nézzétek ott egy asztal! Pont üres!-kiabállt Niall, mert már biztosan éhes lehetett.

-Valaki éhes!-mondtam barátnőmnek, majd elkezdtünk röhögni.

-Mi ez a nyagy röhögés?-kérdezte Louis.

-Semmi!!-mondtuk egyszerre és megint kitört belőlünk a nevetés.

-Na jó! Ki vele!-erősködött Lou.

-Nem itt! Menjünk el hozzánk. Szólj a többieknek!-mondtam neki nevetés közben, két szuszra eldarálva.

-Oké!-mondta majd sarkon fordult. Láttam ahogy Niall-ék nagyon meglepődtek, hogy felhívtam őket hozzánk. Rám nézet és elkezdett mosolyogni, majd felálltak és elindultak felénk. 

-Na? Indulhatunk?-kérdezte türelmetlenül Harry.

-Persze!-mondtuk egyszerre Lizzie-val. Elindultunk az utcán. Sokan megálították a srácokat. 

-Itt lennénk.-mondtam, mikor a házunk elé értünk. Kinyitottam az ajtót, majd betessékeltem őket.

-Wow...! Takaros kis házikó!-jelentette ki Liam.

-Köszi!

-Nos? Miért is nem ott akartad elmondani, hogy min röhögtetek?-kezdett bele a lényegbe Louis. Erre megint kitört a nevetés. Lizzie már alig állt a lábán, amikor hírtelen megbotlott és elesett volna, ha Zayn nem fogja meg. Utána én mentem neki a szerkrénynek és az majdnem rámborul, ha Niall nem tartja meg.

-Köszi!-mondtam már nyugodtan. A többiek furcsán néztek rám és Lizzie-ra. 

-Na? Mi olyan vicces?

-Csak az, hogy amikor Niall lerohamozta az asztalt, Mel odajött hozzám, és azt mondta, idézem: "Valaki éhes!".-utánozott barátnőm. Erre mindenki kitört röhögésbe, csak Niall állt ott mint egy kikarózott fa. Aztán pár percre rá neki is leesett, és velünk együtt feküdt a földön a nevetéstől. 

-Mi a téma emberek?-kukkolt ki Harry a szobaajtóm felől. Ugy látszik megtalálta a magának tökéletes barátot, ugyan is Suzie feje ott kandikált ki Harry lába között. Erre aztán még hangosabb nevetés tört ki. Pár perc után mindenki felállt a földről, és bementünk a nappaliba. Mindenki leült egy-egy helyre. 

-Ki kér kakaót??-ordítottam el magam.

-Én. Én. Én. Én. Én. Én is!-hangzottak sorban a válaszok.

-Okéé!-ugrottam fel a kanapéból. Kiértem a konyhába. Nem nagy kis helység, de azért szép. Egy falióra van a falon. A fal színe világoskék. Gyorsan elkészítettem a kakaókat, majd vittem is ki egy tálcán, mivel a kezemben nem tudtam volna kivinni egyszerre.

-Segítsek?-ugrott fel Niall.

-Nem köszönöm! Boldogulok.-és ebben a pillanatban beakadt a lábam a zsinórba.

-Ó a fenébeee!-estem el, és a kakaó szétfolyt a padlón. A poharak széttörve, sok kis darabra a földön hevertek. 

-A francba!! Nem lehet igaz!-ez után káromkodtam magamba egy sort.

-Nyugi Melanie! Segítünk!-mondta Niall.-Igaz fiúk?-kérdezte, a fiúk pedig egyetértőem bólogattak.

-Köszönöm.-mondtam majd nagy nehezem felálltam, ám nem nagyon ment, mert fájt a lábam.

-Valaki segítene?-kérdeztem egy kicsit félve, de Niall már segített is. Mikor felálltam, megláttam, hogy egy üvegszilánk belement a lábamba. Niall észrevette, hogy mit bámulok. Egy kicsit megrázkódott. Odanyultam a szilánkhoz, megfogtam, majd erősen kirántottam. Mikor kirántottam azonnal ledobtam a véres szilánkot. Majdnem összeestem, annyira fájt.

-Úr Isten Melanie! Jól vagy?-rikoltozott kétségbeesve barátnőm, majd Zayn nyakába borult. Niall felkapott, bevitt a szobámba, majd letett az ágyamra. Telefonját gyorsan előkapta, majd tárcsázta a doki számát. Pár perc mulva meg is érkezett az orvos. 

-Szerencsére nem érte el a csontot. Úgy látszik pár napig ágyban kell maradnia.-mondta a doki.

-De doki! Én nem tudok egész nap csak feküdni.

-Űlhet is.

-De én menni akarok! Ugy is uj munka kell!-hisztiztem.

-Hé Mel! Nyugi!-szólt rám a Szőkeség.

-Én nyugodt vagyok mint mindig!

-Na jó, én végeztem is!-mondta a doki.

-Viszlát!-mondtam flegmán, mivel nem engedett ki az ágyból. Niall kikísérte a dokit, majd visszajött.

-Nos? Hogy van a kis beteg?-kezdett apáskodni.

-Úgy tudom, hogy az apáskodás Liam dolga!-nevettem, de eszembe jutott apa halála.

-Mi a baj?

-Semmi.-szipogtam egyet. Éreztem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, és azt követi a többi.

-Hé... Miért sírsz?

-Hívd be a többieket. Azt akarom, hogy ne csak te és Lizzie tudja.-mondtam, majd már ment is szólni nekik.

-Hivatott hölgyen?-kezdték el a hülyéskedést.

-Hé! Srácok, ne most! Tudom mit akar elmondani.-szólt rájuk Liz. Ahogy ezt kimondta Suzie is ott termett Harry mellett. Megpaskoltam az ágyat, hogy jöjjön fel. Fel is ugrott majd óvatosan odafeküdt a "rossz" lábam mellé.

-Na, mire vársz? Mondd. Öntsd ki a lelked Liam bácsinak.-mondta Liam.

-Hát jó. Amikor elkezdtem sírni, azért, mert apa meghalt. Szívroham. És azt ne kérdezzétek, hogy miért. A doki nem mondott semmit, és ráadásul holnap lesz a temetés! Úr Isten! Tényleg hogy fogok én oda elmenni? Anyám!-erre megint sírásba törtem ki.-A saját apám temetésére sem tudok elmenni amiatt a szerencsétlen lábam miatt!!-borultam Lizzie nyakába, majd mindanyian odajöttek és megöleltek.

-Héj Melanie! Mi elvihetünk, ha akarod.-szólalt meg a szőke barátom.

-Nem! Már így is sokat tettetek értem!-tagadtam meg ajánlását.

-De...-kezdett volna bele Louis, de közbeszóltam.

-Nincs semmi de! Vili? ÉN magam megyek el, ha az életem is kerül rá.-simogattam meg Suzie bungáját. 

-Nem! Én akkor sem fogom megengedni, hogy egyedül legyél!-szólt közbe Niall.

-Boldogulok egyedül is Niall! Nem vagyok kisbaba! Oké? De a mankódat kölcsön adhatod, ha akarod.

-Hát legyen. Louis!

-Igen?

-Elhoznád a mankómat?

-Miért én?? Ajj!-nyavajgott galambimádó barátunk.

-Louis! Nézz rá!-szólt rá Zayn.

-Oké! Már itt sem vagyok!-mondta, és szélsebesen kivágtatott az ajtón.

-Na? Mit csináljunk?-kérdezte Liam.

-Üvegezzünk! Üvegezzünk! Üvegezzünk!...-kezdett bele Harry, de Liam félbeszakította.

-Akkor? Ki akar Üvegezni?-kérdezte elváltoztatott hangon.

-Én! Én! Én! Én nem tudom.-mondtuk sorba.

-Mért? Jó buli lesz!-szólt oda Niall, és megveregette a hátam.

-Ne ütögess! Allergiás vagyok rá!-szóltam rá.

-Oké!-ebben a pillanatban Louis robogott be az ajtón a két mankóval a kezében.

-Itt...A...Mankó!-lihegett.

-Mi van futottál Lou baba?-cseszegette Harry.

-Hé! Az én házamban nem!-szóltam Harry-re.

-Oké, de miért?

-Csak!

-Okés! Akkor Louis akarsz te is üvegezni?

-Igen!-válaszolt macska hangon.

-Niall! Hozol egy üveget? A konyhában találsz.-kérdeztem a Szőkeséget.

-Igen!-pattant fel mellőlem. Anyám! Az a haj! Na jó ezt visszaszívom! Kitörlés képpen megráztam a fejemet.

-Mi az? Csak nem megtetszett a Szőkeség?-jött oda Liam.

-Hát...-kezdtem volna bele, de Niall éppen akkor jött vissza.-Majd máskor.

-Oké.

-Na skacok? Kezdhetjük?-ültek le az ágyamra mindannyian. 

-Ki kezd?-kérdeztem.

-Én én én!!-nyavajgott Louis.

-Tessék nyavajgi!-dobtam neki. Pörgetett egyet, majd Harry-nél állt meg.

-Nos... Lássuk csak. Á!! Megvan!! Harry, ki tetszik innen neked a legjobban?-kérdezte Louis furcsán vigyorogva.

-Lizzie! Csak vicceltem!! Nyugi! Hát persze hogy te!-mondta majd elnevette magát.

-Kössz szépen!-mondta Lizzie és Louis egyszerre.

-Szivi! Na de Én jövök!-mondta majd pörgetett. Liam-nél állt meg.

-Hány hónapja vagy együtt Sophie-val?-kérdezte.

-Ennél azért perverzebbre számítottam, de amúgy öt hónapja.

-Mi?? És erről nekünk nem is szóltál Apafej?-kérdezte Louis sértődött fejjel. Erre Liam röhögött egyet.

-Na én jövök!-dörzsölte meg a kezét mint egy bogár. Nálam állt meg az üveg.

-Lássuk csak Melani, Melanie, Melanie. Hmm... Szerinted ki a leghelyesebb közülünk?

-Huhh! Néhéz választás, de...Azt hiszem Niall.-mondtam, mire Niall ugrott egyet.

-Héé! És én??-nyavajgott Harry.

-Te nem! Hehe!

-Én jövök!!-mondtam, majd pörgettem. Niall-nél állt meg. Mit is kérdezhetnék tőle? Á megvan. Ez jó lesz.

-Nos Niall. Aki innen a legjobban tetszik neked, persze csak két lány van. Azt puszild meg! Na ki lesz az?-kérdeztem, majd magamban elhurráztam egy sort. Felállt, majd odasétált hozzám, hiszen az ágy másik végében ült. Kicsit elpirulva, de megpuszilt. A többiek elkezdtek húúzi.

-Ajj fejezzétek már be!!-dobtam oda egy párnát. 

-Na én jövök!-ült vissza Niall a helyére. Pörgetett, majd Lizzie-nál állt meg. 

-Lizzie! Kit szeretsz a legjobban?-kérdezte.

-Zayn-t!-mondta, majd odament hozzá és megpuszilta. Zayn mondott neki valamit, majd ő is megpuszilta. Így ment ez a játék még vagy két órán keresztül.

-Na srácok, én alszok. Kifeléé! Ugye tudjátok, hogy holnap lesz a temetés?

-Igen. Ne aggódj, minden rendben lesz!-nyugtatott barátnőm. 

-Oké. Ne lepődjetek meg, ha holnap holtan találtok. Vagy nem.-mondtam.

-Hé! Nem fogsz meghalni! Vili? Te vagy a legerősebb!

-Okés de most már aludjunk!-mondtam, majd odahívtam Suzie-t. A srácok kimentek, én valahogyan átöltöztem. Éjjel nagy vihar lehetett, mert valaki bebújt mellém. Az a valaki átölelt, majd elaludtunk. 

(1. Fejezet) 3. Rész ~Új jövevény és lakótárs~

Már megint egy újabb nap telt el Apa halála óta. Azóta mindössze kétszer voltam benn dolgozni. A mai reggelem sem telt másképpen, az eddig megszokottakhoz képest. Tusolás, ruha, minimális smink. Ruhából feketét választottam. Mike annyira megértő volt, hogy adott pár szabad napot. Ma úgy döntöttem, hogy elmegyek egy állatmenhelyre, és kiveszek egy kutyát, és ha minden jól meg vele, akkor megtartom. Tervemhez híven elindultam az menhelyre. Mikor odaértem egy kedves portás fogadott. Körbevezetett, majd elmentem kutyát választani, persze kísérettel. Pár perc telt bele, de megtaláltam a számomra tökéletes kutyát. Őt választottam:

Neve: Suzie. Kor: 2 év. Fajta: Németjuhász.
Annyira aranyosan nézett, hogy nem volt kedvem ott hagyni szerencsétlen állatot. 
-Őt szeretném.-mondtam a sintérnek. Mihelyst kimondtam, már hozta is a pórázt, kihívta a kutyaházból Suzie-t, rátette a nyakörvet majd rácsatolta a pórázt. Átadta nekem a pórázt, majd odavezetett a pulthoz.
-Itt vannak a papírok. 3 hétig lehet tesztelni a kutyát.-mondta kedvesen.
-Köszönöm.
-Itt írja alá kérem.-mutatott a szaggatottan húzott csíkra.-Köszönöm.
-Akkor 3 hét múlva visszajövök, és megmondom, hogy hogyan teljesített Suzie. 
-Rendben.
-Viszlát!-köszöntem Suzie-val a kezemben.
-Viszlát.-hangzott a válasz.
Elindultunk kifele a menhelyről. Először hazafelé vettük az irányt, hogy megismerhessem a drága "új" kutyusomat. Végül is azért vettem, hogy ne unatkozzak, mert úgy is egyedül vagyok. Habár a barátnőm, Lizzie is ott van nekem, de mostanában alig találkozunk, mert ő még tanul. Tényleg! Felhívom, hátha ráér. Előkotortam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam Lizzie számát.
Kicsöng! Nagyszerű. Akkor az azt jelenti, hogy niIgen. Akkor egy óra mulva nálunk.ncs suliban!
-Haló?-szólt bele.
-Szia Lizzie!
-Á Mel! De régen láttalak és hallottalak! Mesélj mi újság?-bombázott a kérdésekkel.
-Na Liz! Nyugi! Jól vagyok. De...-álltam meg, mert elcsuklott a hangom.
-De?-kérdezte.
-Figyu. Nem telefon téma. Át tudsz jönni? Mert Suzie-t nem hagyhatom egyedül. Igen Suzie, majd mindent elmesélek.-mondtam, mielött megszólalt volna.
-Okés! 1 óra múlva jó lesz?-kérdezte furán.
-Igen. Akkor egy óra múlva nálunk.
-Oké! Akkor szia!-köszönt el már szinte kiabálva.
-Szia, de azért ne kiabálj!-kuncogtam, majd letettem a telefont. Pont haza értünk. Tuti jó! 
-Nos, Suzie,  íme az új otthonod.-vettem le a pórázt róla, majd felakasztottam a fogasra. Azonnal megtalálta a magának illő helyet a szobámban. A szekrényem mellett egy kutya méretű kosár díszelgett. Bevágódott a kosárba, majd álomra hajtotta édes kis buksiját. Én addig átöltöztem valami itthoni ruhába. Ezt választottam:

-Kész vagyok.-mondtam, és abban a pillanatban csengettek. 
-Megyeek!-ordítottam ki. Amint odaértem az ajtóhoz és kinyitottam barátnőm azonnal a nyakamba ugrott.
-Mel!
-Lizzie!-kezdtünk el röhögni.
-Gyere be.-invitáltam be a szobába. 
-És? Mizujs? Mi volt a telefonba az a De? És i az a Suzie?-döntötte magából a kérdéseket.
-Suzie!-kiabáltam a kutyámnak. Azonnal meghallotta, mert ár cammogott is ki kábult fejjel.
-Óó! De cuki vaagy!-ámuldozott barátnőm.
-Tudom!
-Nem te, te buta! A kutya!-röhögte el magát, majd megsimogatta Suzie fejét.
-Na de mi volt az a De? a telefonban?-kérdezte. Erre a kérdésére lefagyott a mosoly az arcomról.
-Hát...-kezdtem bele.
-Mi hát?
-Apa meghalt.-mondtam kedvetlenül, és odahívtam magamhoz Suzie-t, majd szorosan átöleltem.
-Mi?? Hogyan? Mikor? Miért nem szóltál?-halmozott ismét a kérdésekkel.
-Két napja szívrohama volt. Amikor bementünk hozzá odahívott és elköszönt tőlünk, és utána...-Ennél a résznél elcsuklott a hangom.-Azt mondta, hogy vigyázzunk egymásra. És elment.-borultam barátnőmre, és sírtam.
-Css...Ne sírj. Ő sem akarna így látni! 
Barátnőm odament a rádiómhoz, és bekapcsolta azt. Pont egy lassú szám ment, A(z) One Direction-tól a Summer Love. Ez valamennyire lenyugtatott. Lizzie látta rajtam, hogy még egy kicsit szontyoli vagyok, ezért elkezdett  bolondozni. Össze-vissza ugrált, cigánykerekezett, húzogatta a száját, hülye pofákat vágott. A végén már a hasamat fogva fetrengtem a földön a nevetéstől. Suzie meg csak ott ült és nézett. 
-Lizzie! Hagyd abba... Mindjárt megfulladok!.... Kérleek!-könyörögtem.
-Jó jó.
-Végre!-nevettem el megint magamat.
-Mi van?-kérdezte furcsa képet vágva.
-Ha láttad volna milyen képet vágtál!!-fetrengtem megint. Pár perc után leesett neki is, és már együtt fetrengtünk a földön. Mikor abbahagytuk a röhögést, vagy mit, nagy nehezen feltápászkodtunk a földről.
-Huh...Ez jó volt.-mondtam egy kicsit mókásan. 
-Aham...-mondat Lizzie is.
-Mi a baj?
-SEMMIII!!!-ugrott a nyakamba.
-Ááá Lizzie!! Mi van veled?
-Nem költözhetnék hozzád?-kérdezte bánatosan.
-De persze! De mi a baj?-kérdeztem bátortalanul.
-Háát... Ugyan az, mint amit a te szüleid mondtak.
-Jaa... Értem! Akkor nyomás! Hozd a cuccaidat te Mari néne!-tessékeltem ki az ajtón.
-Oké! Mindjárt jövök!
Mikor becsuktam az ajtót, Suzie odajött hozzám.
-Éhes vagy cukiság?-pont ekkor korgott a gyomra.
-Ezt igennek veszem.-röhögtem el magam.-Na lássuk csak, mi van itthon.-indultam a konyha felé.
Suzie pedig követett, mint akire rá vannak ragadva. Komolyan mondom, mint egy pióca. Odaértem a szekrényhez, majd kinyitottam. Nagy meglepetés. Nem volt semmi kaja.
-Jajj Suzie! Úgy látszik el kell mennünk kajáért, ha Lizzie vissza jött.
Pont ekkor tört be Lizzie az ajtón tele pakolva bőröndökkel, és táskákkal.
-Úr isten Lizzie! Ennyi cuccot!-nevettem el magam.
-Jól van Mel!-dobta le sorra a cuccait.
-De! El kéne mennünk vásárolni, mert Suzie már nagyon éhes.
-Ne aggódj, hoztam kutyakaját. 
-Istennő vagy Lizzie!!-ugrottam nyakába.
-Gyere Suzie!-mondtam drága kutyámnak, miután leszálltam barátnőm nyakából. Adtam neki kaját, majd visszasétáltam Lizzie-hoz. 
-Na és veled mizu Liz?-kérdeztem kíváncsian.
-Semmi különös. Csak az óta már volt egy pasim, Zayn. De sajna el kellett mennie, és a távkapcsolat meg nem nekünk való.
-Az a Zayn?-kiváncsiskodtam.
-Mármint? A főnököd Főnöke Zayn? Igen, Ő az. Zayn Malik.-mesélte.
-Óóó! Atya Úr Isteen!!-kiáltottam el magam.
-Mi van?
-Semmi-semmi. Csak...
-Mi csak?? Nyögd már ki!
-Niall-t a főnököm főnökjét leöntöttem kávéval amikor vittem az asztalhoz, és meghívtam kajálni. És igent mondott, utána meg hivott anyu, és a többit meg már tudod.
-Ó! Szent szar! De szerencsés vagy! Én már fél éve nem találkoztam Zayn-nel.-szomorodott el.
-Ne aggódj! Holnap bejössz velem dolgozni! Úgy is jönnek holnap!
-Jaj Melanie! Imádlaak!-ugrott a nyakamba.
-Na... De azért... Nem kell megfújtani!! mondtam levegőért kapkodva.
-Oh... Bocsi.
-Semmi!-mondtam, majd ránéztem az órára.-Úr isten! Már ennyi az idő?? Nyomás aludni!
Az alvás nagyon nehezem ment, ezért arra gondoltam, hogy holnap "lehet" összehozok egy régi párt, és holnap én is láthatom Őt. Azt hiszem beleszerettem. Ezekkel nyugtattam magamat, majd tíz óra körül át estem az álom édes világába.

(1. Fejezet) 2. Rész ~Munka és kórház~

Sziasztok! Meghoztam a második részt is. Remélem tetszeni fog! 
Ui:A kövi rész holnap, vagy ma estére várható! Jó olvasást.  ~Niki~


Reggel hat óra. Csörög a telefon. Még nem akartam felkelni, hiszen alig aludtam valamit. Azzal hitettem magam, hogy a mai nap lesz a legjobb az életemben, hiszen ma láthatom a Kávéház igazi tulajdonosait. Gyorsan kimásztam az ágyból, felvettem a mamuszom, majd becsoszogtam a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, magamra csavartam a törülközőmet, majd kislattyogtam szekrényem elé. Sokáig nézegettem, majd végül ezt választottam:

Feltettem egy minimális sminket is, majd megfogtam a kulcsomat és elindultam dolgozni. Út közben megnéztem az órámat. 6:45-öt jelzett. Gyorsabbra szedtem a lépteimet, mert még két utca volt vissza. Ezután már simán odaértem. Beléptem, és az volt a z első dolgom, hogy megcélozzam a barátnőmet Lizzie-t, hogy megkérdezzem megjöttek- e már a tulajdonosok. 
-Lizzie! Szia!-szóltam oda neki. 
-Szia Melanie!-köszönt vissza, majd összeölelkeztünk. Nálunk így szokás egymást köszönteni.
-Na? Ki vele! Itt voltak már a tulajok?-kérdeztem izgatottan.
-Nem...-szontyolodott el Lizzie.
-Nééézd!! Ott jönnek!!-kiáltottam a fülébe.
-Gyere gyorsan! Öltözzünk át!-parancsolt rám.
-Igen is főnök!-röhögtem el magam.
Miután átöltöztünk bementünk a konyhába. Ott megláttuk Mike-ot, ahogy velük beszélget. Mikor idenézett intett, hogy menjünk dolgozni. Mi szót is fogadtunk neki. Tettük a dolgunkat amikor egyszer csak az egyik tulaj nekem nem jött és pont kávét vittem ki a 3-as asztalhoz. Pont a pólójára borult a kávé.
-Uh!... Én...Én nem akartam! Elnézést!-makogtam össze-vissza.
-Nincs semmi baj...-mondta volna de közbevágtam.
-De igen is van.- fogtam a fejemet az idegességtől.-Esetleg meghívhatom egy ebédre az urat? Ha szabad kérdeztem, de persze csak kárpótlásul.-kérdeztem és makogtam, min akinek egy dugattyú van a seggében.
-Hát..-vakarta meg a tarkóját.-Elfogadom.-jelentette ki.
Erre én egy nagyot sóhajtottam, mert egy kő esett le a szívemről.
-Amúgy Melanie vagyok.mutatkoztam be.-A főnök helyettese és felszolgáló. 
-Örvendek. Én Niall...Horan, Niall Horan vagyok.-mondta akadozottan, majd kezet ráztunk. 
 Odakísértem egy asztalhoz, persze a legelőkelőbbhöz. 
Miután leült, felvettem a rendelését, és kivittem neki. Ebből állt a rendelése: 3 hamburger, 2 CocaCola és egy koffein mentes kávé. "Ez aztán sokat eszik! És meg sem látszik rajta!" Gondoltam magamban.
-Megjött a rendeléés!-jelentem meg előtte, majd letettem a tálcát a sok étellel.
-Köszönöm!-mondta.
-Nincs mit!-mosolyogtam kedvesen. Csodák csodájára visszamosolygott! "Milyen mosoly! Atya-gatya! Ez egy szexisten!" Gondoltam és még nagyobb mosoly húzódott a számra, ahogy láttam mennyire ízlik neki az étel.
-Mit vigyorog ennyire?-kérdezte.
-Először is: Kérem ne tegezzen, mert én vagyok a munkás. Másodszor: Azon vigyorogtam annyira ahogyan eszik.-jelentettem ki boldogan.
-Ja! Értem! De akkor te se magázz engem! Oké?-mondta mosolyogva.
-Rendben.
-Írtó finom ez a kaja!-jelentette ki teli szájjal.
-Örülök, hogy ízlik.-mondtam, és ebben a pillanatban rezegni kezdett a telefonom.
-Elnézést, de ezt fel kell vennem, az anyukám hím.
-Menj nyugodtan.
Felálltam és egy hálás pillantást vetettem felé. 
-Anyu?
-Kicsim, apád kórházban van!-jelentette ki elcsuklott hanggal.
-Hogy mi??-kérdeztem rémülten.-Mégis mi baja van? Azonnal oda megyek, csak mondd meg, hogy melyik kórház!-csuklott el a hangom.
- A fővárosi Nagy Kórházban vagyunk. Szívrohama volt.-mondta már majdnem sírva.
-Azonnal indulok! Várj meg ott ahol vagy!-parancsoltam rá.
-De a munkád kicsim!-aggódott a munkám miatt.
-Nyugi anyu, Mike biztos megérti!-nyugtattam le, nehogy most meg a munkám miatt aggódjon.
-Rendben, te tudod kincsem. Akkor majd gyere! Puszi!-köszönt el.
-Szia anyu! Majd megyek!-ezzel letettem és futottam Niall-hoz, hogy odaadjam neki a pénzt, és hogy elbúcsúzzak tőle.
-Niall! Sajnálom de el kell mennem, tessék itt a pénz, fizesd ki!-mondtam lihegve.
-Mi? Miért kell elmenned?-kérdezte furán.
-Apukámnak szívrohama volt.
-Sajnálom, nem tudtam...Fúú akkora egy barom vagyok!-kezdte volna magát szidni, de közbeszóltam.
-Nem! nem tudtad! Ne hibáztasd magad!-erőltettem egy mosolyt magamra.
-Oké...Ha te mondod.-sóhajtott egy nagyot.
-Na szia!-kiabáltam már neki vissza Mike ajtaja elől. Ő csak intett egyet.
Bekopogtam Mike-hoz.
-Igen!-hallatszott a válasz.
-Szia Mike! Azt szeretném megkérdezni, hogy nem-e el tudnál MOST engedni.-kérdeztem kicsit fura fejjel.
-Szia. Miért?
-Apa kórházba került.
-Úr isten! Sajnálom! Mi baja?
-Szívroham.
-Akkor menj, öltözz át és sipirc!-adta át az utasítást.
-Köszönöm Mike! Nem is tudom mi lenne velem nélküled!-ugrottam a nyakába.
-Na! Siess!-ahogy ezt kimondta, már indultam is kifelé, de olyan gyorsan, hogy ki sem tudta volna mondani, hogy fapapucs.
Gyorsan átöltöztem, utána ki a hátsó ajtón, és egyenest a kórházba vettem az irányt. Odaértem. Azonnal odamentem a recepcióshoz.
-Jó napot!-köszöntem.
-Jó napot! Maga bizonyára Miss. Clark.
-Igen. Apám?
-19-es kórterem 2. emelet.
-Köszönöm!
Amint kimondta a kórterem számát már futottam is. Amint megláttam anyát a kórterem előtt azonnal a nyakába ugrottam.
-Anyu!
-Mel!
-Apa? Hogy van?
-Az orvosok azt mondták még egy-két napig bent kell maradnia.
-Oh...Az nem jó. Ugye?
-Nem.
-Mi baja van?
-Nem tudni. A dokik nem mondtak még semmit. 
Újra átöleltem. Éreztem, ahogy egy könnycsepp vándorol le az arcomon, és anyu ruhája issza be azt. Aztán még egy, még egy és egyre több lett belőlük.
-Hé. Cshhh... Ne sírj! Nem lesz semmi baj.


Másnap:

Korán reggel keltem. Nem bírtam aludni a tegnap történtek miatt. Szokásomhoz híven kimásztam az ágyból, elmentem tusolni, magamra csavartam egy törülközőt, majd megint beálltam a szekrény elé. Sok idő után erre esett a választásom:

Feltettem a minimális sminket, majd felkaptam a táskámat, és siettem a kórházba apához.Mikor odaértem akkor rögtön kiszúrtam anyát, ahogy ott ül az egyik széken fejét lehajtva.
Anya?-kérdeztem furán.
-Melanie!-Állt fel és ölelt át.
-Mi van vele?-kérdeztem ilyedten.
-Megműtik.
-Miért? Mi baja van?-törtem ki magamból.
-Az orvos csak annyit mondott, hogy meg kell műteni. 
Éppen ekkor lépett ki a doki.
-Doki! Mi van apámmal?
-Nem tudjuk, de meg kell műtenünk. Valószínű, hogy rák.
De apa nem is dohányzott!
-Igen, tudjuk. A rák magától is kijöhet akármelyik szervezeten.
-Mikor műtik?
-Amikor szabad lesz a műtő, azaz 1 óra. Addig bemehetnek hozzá, de csak fél órára!-mondta parancsolós módon.
-Rendben.-mondtuk egyszerre. 
Bementünk hozzá. Ott feküdt tehetetlenül, infúzióval a kezében.
-Szia.-mondtuk.
-Sziasztok.
-Hogy vagy?
-A koromhoz képest egy kicsit jobban.
-Az jó.

   "A halál békés, könnyű. Az élet nehezebb."

-Apa.
-Igen?
-Szeretlek.
-Én is!-húzott magához.


Melanie apja /Tom/ szemszöge:

"Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok meghalni. De ha már meg kell halnom, olyas valaki helyett haljak meg, akit szeretek."

-Melanie. Vigyázz anyádra helyettem is. 
-Apa nem hagyhatsz itt! Így nem!
-El kell mennem. Érzem. Drágám.
-Igen Tom?
-Vigyázzatok magatokra! -------------------------------------
A szemeim lassan lecsukódtak, nem éreztem semmit. Annyi volt az utolsó emlékem, hogy Melanie hívja az orvost. Az orvos pedig próbált újraéleszteni kevés sikerrel.

------------------------------ --------------------------------------------------    --------------------------------------------


Melanie szemszöge.


-Apa!! Neeee!!!-borultam anyu vállára.
-Tom!!-sírta el magát anya.
-ORVOST!!!!-mihelyst ezt kikiáltottam már jött is az orvos. Az újraélesztőgéppel próbált rajta segíteni, de nem sikerült. Mi csak álltunk a kórterme előtt és néztük ahogy letakarják. Miután elbúcsúztuk tőle, hazamentünk. Gyorsan levágtam mindent az asztalra, majd ruhástól befeküdtem az ágyba. Szerintem olyan tizenegy óra körül lehetett, mikor elaludtam.

"A gyermekkor nem egy bizonyos korig tart, hogy aztán a gyermek felhagy a gyermeki dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki sem hal meg."

(1. Fejezet) 1.Rész ~Előléptetés és találkozás~

Sziasztok én Niky jelentkezem az első résszel mindenkinek jó olvasást :)

2014. 02. 12. Reggel van. Csörög az ébresztőm. Hat óra. Gyorsan kikászálódtam az ágyból, elmentem tusolni, magamra csavartam egy törülközőt. Kimentem a szobámba, majd beálltam a szekrény elé. Végül sikerült választanom. Egy rövid farmernadrágot, neonrózsaszín rövid ujjú pólóval. A hajamat simán összegumiztam. Feldobtam egy minimális sminket, majd felvettem a kedvenc kopogós cipőmet, aminek kb tíz centiméteres lehet a sarka.A táskámat a vállamra dobtam, kikerestem az ajtó kulcsát, majd indultam is a munkába, mert már csak fél órám volt, és a kávézó tizenöt percre van a házamtól. Ahogy mentem az utcán, belebotlottam a volt barátomba Jake-be.
-Szia Melanie.-köszönt.
-Szia Jake. Hát te?-kérdeztem, és alaposan elgondolkodtam.
-Én, mint látod a boltba tartok.-mondta kicsit bunkón.
-Felőlem! Na de szia, most mennem kell.-köszöntem el tőle én is egy kicsit flegmábban, majd elindultam. Mikor odaértem, Mike, a főnököm behívatott magához.
-Miért hívattál be Mike?-kérdeztem kicsit furán.-Talán valami baj van?
-Nem dehogy is Melanie! Jó hírem van számodra!-mondta.
-Ki vele!- mondtam izgatottan.
-Előléptetlek! Mától te vagy a Főnökhelyettes!-Jelentette ki rezzenéstelen arccal, de láttam rajta, hogy mosoly bujkál a szája sarkában.
-Hogy mi??... Úr isten! Köszönöm Mike!!! Te vagy a legjobb főnök a világon!- mondtam már majdnem szívrohamot kapva.
-Na azért nem kell szívbajt kapni Melanie!-röhögte el magát.
-Jó-jó!... Hát akkor én megyek is dolgozni.-jelentettem ki.
-Nem-nem! Ma szabadnapot kapsz!
-Komoly?
-Igen! Na sipirc! Menj haza!-tessékelt ki az ajtón.
Miután hazaértem, elhatároztam, hogy elmegyek vásárolni. Gyorsan átöltöztem. Ezt vettem fel:

Miután kész lettem indultam is a plázába. Odaérve azonnal kiszúrtam egy boltot, ahol cipők voltak.

Ámuldoztam a sok csodás lábbeli láttán de különösen egyen akadt meg a szemem amit azonnal megvettem.

Aztán bementem a többi boltba is. Ott még jó pár szerzeménnyel lettem gazdagabb.

Ezt munkába vettem.

Végeztem a vásárlással. Úgy döntöttem beülök az egyik Meki-be. Rendeltem egy hamburgert, egy CocaCola-t és egy kávét. Mikor végeztem a hamburgeremmel és az italaimmal,elindultam hazafelé. London forgalmas utcáin nekem ütközött egy srác. Fekete pulóver, farmer, és a csuklya volt rajta. A nagy ütközésben mind a ketten elestünk. A szatyrok pedig kiestek a kezemből.

-Uh.. Bocsáss meg! Nem akartam, csak nem láttalak ebben a nagy tömegben!-mondta megbánóan.

-Nem, semmi baj!-mondtam miután felsegített. Én pedig felszedtem a szatyrokat

-Hát akkor szia.-köszönt el.

-Szia!-néztem utána meglepettem.Hazaérve lehetett vagy olyan este kilenc-tíz óra. Ledobtam a cuccokat, elmentek fürdeni, felvettem a pizsamámat, majd bevágtam magam az ágyba. Fél tizenegy körül aludhattam el.

Prologus

Sziasztok idegenek én Molly C. meghoztam a prologust remélem elnyeri a tetszéseteket :)

Üresség!

Félelem!

Csalódottság!

Magány! 

Sötétség!

ezt mind éreztem akkor és most is érzem ezt a mérhetetlen fájdalmat , és sosem fogom fel hogy az elmúlás igen is valódi és hogy az élet nem örök. Melissa Clarc ő volt az a személy az életemben akit mindig is a legjobban szerettem aki a világot jelentette nekem ,de valaki elvette tőlem őt az én imádott húgomat . A legrosszabb benne az hogy tudom hogy nem csak ő tehet arról hogy már nincs velünk Melissa hanem én is . Az ön ostorozás egyik legszégyenteljesebb módját választottam a hallgatást mert úgy gondoltam hogy amit mások nem tudnak az számomra is elhalványodik ,de ez nem így van még annál jobban erősödik az emlék míg lassan félnem emészti az embert. Nem hagyhatom, hogy felemésszen nem, nem és nem. A húgom miatt nem. Tudom, azt akarná hogy boldog legyek de amíg a bűntudat ott van bennem addig nem fog menni. Le kell küzdenem ezt a mérhetetlen nagy sújt magamról és ez csak úgy lehetséges ha bosszút állok Rajta.Csak sajna ez nem fog olyan könnyen menni most hogy a szüleim már nem támogatnak. Azt mondták huszonegy évig eltartottak itt az idő gondoskodjak magamról és a nagy igényeimről. Annyiban még segítettek hogy kaptam egy lakást és egy kocsit de munkát magamnak kell találnom. Találtam is méghozzá nem is olyan szörnyűt bár egy olyan embernek kell dolgoznom akit szívből utálok és aki tönkretette az életemet de még mindig jobb mint a semmi nem de, és nem mellesleg a fizetés sem a legrosszabb. Bár mit is vártunk hogy egy One Direction kávéház felszolgálója minimálbérél fog dolgozni.

~Szereplők~

A nevem Melanie Clark, 21 éves. Londonban él a szüleivel. A húga nemrég meghalt 14 évesen. Szeret, és jól is tud énekelni. Élete a vásárlás.

One Direction.

Jake Brad, Melanie volt barátja. Aki még mindig "szereti" Melanie-t. Ő is 21 éves.

Mike Stewrat. Melanie főnöke a kávézóban. 32 éves. 

Melanie kutyája, Suzie. Két éves, németjuhász.

Melanie barátnője, Lizzie Smith. Ő is 21 éves. Már kiskoruk  óta barátnők.